HU | EN | DE

Trianon és a magyar felsőoktatás

(0 megjegyzés)

A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség második alkalommal szervez közös konferenciát a témában.

 

Az intézet számos egyetemi levéltárral és több felsőoktatási intézménnyel összefogva 2017 nyarán indított négy évig tartó, Trianon magyar felsőoktatásra gyakorolt hatását, illetve az 1920-as numerus clausus-törvény megszületését és következményeit vizsgáló  projektet. Az első éves munkájuk eredményeit 2017 decemberében szervezett konferencián mutatták be. Ezúttal a további kutatások során feltárt adatokat mutatják be.

A tudományos tanácskozást Vajda Tamás elnök (Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség) és Szakály Sándor főigazgató (VERITAS Intézet) nyitják meg. Az érdeklődök összesen tizenhárom előadást hallhatnak. Előadók: a VERITAS Intézet munkatársai, valamint magyarországi egyetemek történészei és levéltárosai.

A konferencia időpontja: 2019. január 15., 9.30 óra

Helye: VERITAS Történetkutató Intézet, 1093 Budapest, Zsil utca 2–4.

Letölthető program