HU | EN | DE

Szalisznyó Lilla: A magyar irodalom férfiasan kezdi fejét emelni. A Magyar Tudós Társaság jutalmainak szerepe az irodalom elismertetésében (1831−1847)

Megjelent: Korall (16. évf.) 2015. 62. szám, 29–53. p.

A Magyar Tudós Társaság az 1831-ben kibocsátott rendszabályzatában (A’ Magyar Tudós Társaság alaprajza és rendszabásai) tizenkét pontban foglalja össze az intézmény feladatköreit. Irodalompártoló tevékenységére a következők vonatkoznak: lépjen fel a nemzeti játékszín támogatójaként drámabírálások révén; segítse a nemzeti irodalom fellendülését pénzösszegekkel honorált pályázatok útján; adja ki tulajdon költségén a kézirat formájában beérkezett, legjobbnak ítélt pályaműveket; jutalmazza meg a nyomtatásban már korábban megjelent, a bírálóbizottság által kimagaslónak ítélt szépirodalmi alkotásokat; illetve támogassa az idegen nyelvű „régi és új remek írások” fordíttatását. Jelen tanulmány az Akadémia induló évtizedének szépirodalmi pályázataival foglalkozik: a drámai jutalommal és a nagyjutalommal. Kiinduló tézise az, hogy a Magyar Tudós Társaság létrejöttekor még zajlott az irodalmi élet átalakulásának folyamata, a modern diszciplinarizálódás; az irodalom a szakmai intézményeinek a létrehozásával éppúgy törekedett a diszciplínák rendszerébe való betagolódásra, mint saját szerepének társadalmi elismertetésére. Ugyanakkor az Akadémia az eredeti művek pályatételek általi életre hívásával és az újonnan született, nyomtatásban már megjelent magyar nyelvű szépirodalmi alkotások jutalmazásával nemcsak az irodalom legitimációját segítette elő tudatosan, hanem jogalapot biztosított az eredetiség művészi programjának is, illetve támogatta a magyar irodalom műfajszerkezeti átalakítására, a műfaji sokszínűség megteremtésére irányuló igyekezeteket. Úgy tűnik, az Akadémia a pályázati eredmények közzétételekor a két-három évente megjelenő A’ Magyar Tudós Társaság Évkönyveiben szándékosan egy olyasfajta kommunikációt alkalmazott, amely egy dinamikusan fejlődő, a szakmai és nemzeti elvárásokra fogékony és azonnal reagáló művészetnek mutatta a magyar irodalmat. Az egykorú érdeklődőket az irodalom belső folyamatainak szemtanújává tette: nemcsak arról adott hírt, hogy az egyes években milyen eredménnyel zárult a jutalmazás (kiosztották-e a jutalmat vagy sem), és melyik munkát ítélték elsőrendűnek, hanem felhívta a figyelmet arra is, hogy az anyagi juttatásban részesülő művön kívül mely szépirodalmi alkotás kapott egyéb elismerést, illetve egy-egy pályázatra milyen címmel és jeligével hány pályamű érkezett be. Vagyis a pályázati eredmények nyilvános értékelésekor az anyagi és a szimbolikus javaknak egyaránt fontos szerepet szánt. A beszámolók súlyozási gyakorlatát szem előtt tartva arra teszek kísérletet, hogy a szimbolikus javak és a kézzelfogható anyagi javadalmazás számbavételével értelmezzem az Akadémiának az irodalmi kultúrát érintő strukturális váltásban betöltött szerepét, illetve azt, ahogyan erről az egykorú hivatalos közlönyükben számot adtak.