HU | EN | DE

Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára

Intézményünk jogelődje, a Vas Megyei Közlevéltár, 1950-ben jött létre Vas megye és Szombathely törvényhatósági jogú város levéltárából. Ekkor kerültek egy intézménybe – a régi megyei levéltár épületébe – a Vas megyében fennmaradt városi és községi önkormányzati iratanyagok, az állami területi, regionális szakigazgatási szervek, intézmények, egyesületek, jelentősebb családok és magánszemélyek iratai, valamint 1959 óta a Vasvár-Szombathelyi Káptalan hiteleshelyi anyaga. 1972-ben Kőszegen fióklevéltár jött létre, amely Kőszeg város iratanyagát őrzi. Az intézmény szombathelyi központja 2001-ben egy új, kifejezetten levéltári célra készült modern épülettel gazdagodott, amelyet függőfolyosó kapcsol a régi épülethez.

Az MNL Vas Megyei Levéltárának törzsanyagát Vas vármegye történeti levéltára adja. 1920-ig itt találhatók a trianoni békediktátum nyomán Ausztriához csatolt Felsőőri, Németújvári, illetve a Jugoszláviához (Szlovénia) csatolt Muraszombati járás iratai is.

Vas megye levéltárának legértékesebb forrása a 684 db Mohács előtti középkori oklevél, továbbá a megyei közgyűlési jegyzőkönyvek, amelyek 1595-től 1849-ig folyamatosak. Említést érdemelnek a XVII. századtól fennmaradt úrbéri összeírások, a Mária Terézia-féle úrbérrendezés iratai, az országgyűlési követutasítások (XVIII–XIX. század), a határjárások gyűjteménye és a királyi adománylevelek. Gazdaságtörténeti szempontból külön értéket képviselnek a megye adószedőjének iratai (XVII–XIX. század). Az egyházi szervek anyagából kiemelhetők a Vasvár–Szombathelyi Káptalan hiteleshelyi levéltárának jegyzőkönyvei és iratai (1543–1874).

A városok és községek fondfőcsoportján belül kiemelkedő jelentőségű Kőszeg szabad királyi város feudális kori iratanyaga (1529–1848). A jegyzőkönyvek 1572-től maradtak fenn folyamatosan, a titkos levéltár a város régi kiváltságleveleit őrzi. Értékesek a Kőszeg 1532. évi török ostromára vonatkozó iratok.

Szombathely város jegyzőkönyvei az 1606. esztendővel kezdődnek. A város polgári kori közigazgatási iratanyaga teljesnek mondható, a közgyűlési és polgármesteri iratok gazdag forrásanyagot szolgáltatnak a városfejlődés kutatásához.

A levéltár az 1980-as évek óta rendez kiállításokat, és a hazai társintézmények közül az elsők között, 2009-ben csatlakozott a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz. Az intézmény rendszeresen szervez tudományos konferenciákat, amelyek közül az 1984 óta minden évben sorra kerülő Vas Megyei Levéltári Nap a legismertebb.

A levéltár számos egyedi kiadvány mellett megjelentette a Levéltári Évkönyv és a  Vas megyei levéltári füzetek köteteit, illetve legújabban az Archivum Comitatus Castriferrei című sorozatot.

 

További információk:

Cím: 9700 Szombathely, Hefele Menyhért u. 1.

Levelezési cím: 9701 Szombathely, Pf. 78.

Telefon: (94) 514-800

Telefax: (94) 509-267

E-mail: vaml@mnl.gov.hu

Honlap: http://mnl.gov.hu/vaml

 

II. Kőszegi fióklevéltár:

Cím: 9730 Kőszeg, Jurisics tér 2.

Levelezési cím: 9731 Kőszeg, Pf. 23

Telefon: (94) 563-155, 563-156

Telefax: (94) 563-155

E-mail: fiokleveltar@mail.vaml.hu