Elhunyt Hernádi László, az MNL NVL nyugalmazott munkatársa

Hernádi László
(1958–2025)

Hernádi László 1958. április 1-jén született Salgótarjánban. Középfokú tanulmányai végeztével az Ötvözetgyárban kezdett dolgozni, majd 1986-tól az Á. Varga László vezette Nógrád Megyei Levéltárban helyezkedett el, ahol 1988-ban szerezte meg levéltári kezelői bizonyítványát. A segédlevéltáros-képzést kiváló eredménnyel zárta 1999-ben, szakdolgozatát a Nógrádi Szénbányák Vállalat iratanyagához kapcsolódóan írta.

Munkáját kezdetektől fogva a kutató- és ügyfélszolgálat, illetve az iratkezelés-felügyelet területén végezte, valamint részt vett a levéltárba érkező új kollégák szakmai betanításában is. Szakmai felkészültségét bizonyítja, hogy Salgótarjánban, Balassagyarmaton és Bátonyterenye-Tiribesen is a levéltári raktárhelyiségek Dexion-polcelemekkel való berendezését ő koordinálta, valamint a levéltár részéről ő felügyelte a 2015. augusztus 28-án átadott salgótarjáni levéltári új épület – a háromemeletes, több mint 1200 négyzetméter alapterületű épületegyüttesének felújítási munkálatait.

Forrás: mnl.gov.hu/nvl