Nyitott Levéltárak 2019-2020

A magyar levéltárosokat tömörítő Magyar Levéltárosok Egyesülete a nemzeti emlékezet tárházainak számító levéltárak tevékenységének mind szélesebb körű bemutatására indította el 2012-ben a „Nyitott Levéltárak” országos programsorozatát. A „levéltári évad” a Nemzetközi Levéltári Napon, azaz június 9-én indul, az évenként meghatározott tematika köré csoportosuló központi rendezvénytervet az egyes intézmények programjai alkotják. Célunk, hogy minél több látogató eljusson a levéltárba, bepillantást nyerjen az ott folyó munkába és meggyőződjék a levéltáraknak az egyedi és pótolhatatlan történelmi iratanyag megőrzésében betöltött különleges szerepéről. A levéltárak többé nem ódon, poros épületek, hanem az iratmegőrzés, feldolgozás közzététel terén a digitális technológia vívmányait hasznosító modern, nyitott intézmények, ahová bárki bemehet, aki családja vagy tágabb környezetének múltja iránt érdeklődik. Sőt, az internetnek és a levéltárosok feldolgozó munkájának köszönhetően adatok tömegét már otthonról is elérheti. Programjainkon keresztül a levéltárosi munka fontosságát is szeretnénk hangsúlyozni, ezzel is növelve a szakma társadalmi elismertségét és érdekérvényesítő képességét.

Levéltár és turizmus

Idei kiemelt rendezvényeink az alábbi tematika, illetve évfordulók köré szerveződnek:

Gyógyfürdők, fürdőkultúra, élményparkok

Üdülőhelyek intézményei és építészete,

Utazók, utazások, földrajzi tájleírások.

Turizmus intézményrendszere, formái, szabadidős tevékenységek,

Évfordulók

1919 A Magyarországi Tanácsköztársaság

Nyitórendezvény - Levéltári Piknik

2019. június 7–8.

Budapest Főváros Levéltára