Balogh Béla 1936. február 16-án született Nagytarnán, Szatmár megyében. A szülőfalujában kezdte iskolai tanulmányait, majd családjával Halmiba költözve ott folytatta az elemi iskolát. A középiskolát a Szatmárnémeti Magyar Tanítóképzőben végezte el 1953-ban, majd a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomát 1957-ben.
Egyetemi tanulmányai befejeztével levéltárosként kezdte pályafutását: először a lugosi Állami Levéltár fiókját vezette 1957 és 1969 között. Az 1968-as közigazgatási reformot követően Nagybányára került, ahol a Máramaros Megyei Állami Levéltár főmunkatársa lett. Kutatási területei között a gazdaságtörténet mellett az oktatás- és művelődéstörténet is szerepelt, különösen Nagybánya és a hajdani Szatmár megye történetére összpontosítva. Munkásságának eredményeit számos önálló kötetben és tanulmánykötetben foglalta össze.
Legfontosabb művei közé tartozik A máramarosszigeti református líceum diáksága 1682-1851, a Nagybányai boszorkányperek, A máramarosszigeti református líceum története, 1848-1849 Nagybányán. Okmányok a forradalom és szabadságharc nagybányai vonatkozásaihoz, valamint a Halmi község monográfiája. A bányászat és pénzverés történetének kutatásában is kiemelkedőt alkotott, Oszóczki Kálmánnal közösen jegyzett kötete, Bányászat és pénzverés a Gutin alatt, e területet dolgozza fel.
Tanulmányai között találhatóak írások a nagybányai ötvöscéh XV-XVII. századi történetéről, a máramarosszigeti református líceum könyvtáráról, a nagybányai képírókról és a város történetéről. Kutatásainak eredményei nemcsak a helyi lapok, mint például a Bányavidéki Fáklya (később Bányavidéki Új Szó) és a Szatmári Hírlap hasábjain jelentek meg, hanem számos szakmai folyóiratban is publikált, például a Korunk, a Művelődés, az Erdélyi Múzeum, a budapesti Levéltári Szemle, valamint a nagybányai és szatmári múzeumok évkönyveiben is közölték írásait.
Munkássága elismeréseként 2022-ben elnyerte a levéltárosoknak adományozható legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Pauler Gyula-díjat.
