A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség vándorgyűlése

2019. szeptember 30. – október 2. között Sopronban tartják éves rendezvényüket az egyetemi levéltárosok.

A vándorgyűlés témáit egyrészt aktuális szakmai kérdések adják: az egyetemi levéltárak szerepe az egyetemi jubileumok megünneplésében, a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia és az egyetemi levéltárak. Külön szekcióban esik szó a magyar egyetemek 1919-es évi, illetve a Tanácsköztársaság alatti történetéről, valamint a Nyitott Levéltárak 2019 országos programsorozathoz kapcsolódóan előadás hangzik el fürdőkultúra, turizmus témakörben.

Az MFLSZ legjelentősebb szakmai rendezvényén a tagság mellett, meghívott előadóként lesznek jelen neves hazai és határon túli magyar történészek és egyetemtörténészek, többek között a Veritas Történetkutató Intézet munkatársai. A tervezett előadások a levéltárosok, felsőoktatási levéltárosok körén túl a felsőoktatástörténettel foglalkozók, kutatók, történészek érdeklődésére egyaránt számot tarthatnak.

A rendezvénynek – a Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár meghívására – a Soproni Egyetem Ligneum Látogatóközpont ad helyszínt.

A vándorgyűlés előadásai nyilvánosak, sok szeretettel várjuk a közgyűjtemények munkatársait és minden érdeklődőt!

Program

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap és a Soproni Egyetem támogatja.

A rendezvényhez kapcsolódó linkek:

Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség: http://www.mflsz.hu/

Soproni Egyetem: http://uni-sopron.hu/

Ligneum Látogatóközpont: http://www.ligneum.hu/

Soproni Egyetem Központi Levéltár: http://leveltar.uni-sopron.hu/

Nyitott Levéltárak 2019 programsorozat: http://www.archivportal.hu/hu/nyitott-leveltarak/nyitott-leveltarak-2019-2020/