Az egyházközség 1754-ben szerveződött, szlovák evangélikusok nyíregyházi letelepedésével. Esperesi, illetve a 20. században püspöki székhely is volt.
Az iratgyűjtés is 1754-ben kezdődött, de a telepesek néhány korábbi iratot is megőriztek, illetve magukkal hoztak. Az egybegyűlt iratokat Miklósfy Sámuel lelkész a 19. század közepén négy leveleskönyvbe köttette, melyek magukba foglalják az akták tárgymutatóit is. A levéltárat a későbbiekben is a lelkészek kezelték. A levéltár csak az egyházközségre vonatkozó iratokat őrzi, az itt keletkezett esperesi- és püspöki iratokat 1952 után az Evangélikus Országos Levéltár gyűjtötte be. Megtalálhatók viszont az 1965-ben megszűnt Dél-szabolcsi Missziói Egyházközség, az 1977-ben megszűnt Kisvárdai Evangélikus Egyházközség, valamint az egykor önálló tokaji evangélikus gyülekezet iratai. Utóbbi anyakönyveit a levéltár 2014-ben digitális formában juttatta el a gyülekezet részére.