Az első világháború veszteségi adatbázisa

2020. november 3-án indult a világhálón a Magyar Nemzeti Levéltár, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, valamint Budapest Főváros Levéltára összefogásában létrehozott adatbázis, amely az I. világháborúban hősi halált halt katonák adatait (nevük, születési helyük és idejük, vallásuk, beosztásuk stb.) tartalmazza. Az adatbázis több, mint 200 000 adatsort foglal magába, amelyeknek a Magyar Nemzeti Levéltár és Budapest Főváros Levéltára őrizetében […]

Akik formálták a világot – A társadalmi szerepvállalás változatai

A Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára tisztelettel meghívja Önt 2020. november 5-én 10 órai kezdettel az Akik formálták a világot – A társadalmi szerepvállalás változatai című – a fennálló helyzetre tekintetettel – online megtartásra kerülő konferenciára. Az előadások először a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára hivatalos Facebook oldalán lesznek megtekinthetők, valamink később visszanézhetők szintén a közösségi médiafelületen […]

Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete projekt – Előadássorozat IV.

Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete projekt keretében megrendezésre kerülő A háborús erőszaktétel története, vizuális megjelenítése és a köztéri emlékművek változatai konferenciasorozat negyedik előadására. Időpont: 2020. november 5. 17.00 óraHelyszín: Budapest Főváros Levéltára,1139 Budapest, Teve utca 3-5.  A járványhelyzetre való tekintettel a személyes részvételhez előzetes regisztráció szükséges az elhallgatva@bparchiv.hu e-mail címen.A regisztrációról visszajelzést küldünk.Maszkviselés kötelező! LIVE […]

Pál-Antal Sándor történész, nyugalmazott főlevéltáros kitüntetése

Székelyföld történetének kutatása terén végzett szerteágazó munkája, valamint tudomány- és közösségszervező tevékenysége elismeréseként Pál-Antal Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Állami Levéltár marosvásárhelyi kirendeltségének nyugalmazott főlevéltárosa részére a MAGYAR ÉRDEMREND lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta Áder János köztársasági elnök. Pál-Antal Sándor 1939. szeptember 26-án született Csíkkarcfalván. Történész, levéltáros. Középiskoláit Nagybányán és […]

Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete projekt – Előadássorozat III.

Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt a Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete projekt keretében megrendezésre kerülő A háborús erőszaktétel története, vizuális megjelenítése és a köztéri emlékművek változatai konferenciasorozat harmadik előadására. Időpont: 2020. október 15. (csütörtök) 17.00 óra Helyszín: Budapest Főváros Levéltára,1139 Budapest, Teve utca 3-5. A járványhelyzetre való tekintettel a személyes részvételhez előzetes regisztráció szükséges az elhallgatva@bparchiv.hu e-mail címen.A regisztrációról visszajelzést […]

Online levéltári fogalomtár a Magyar Levéltári Portálon

A Levéltári Kollégium által megbízott Módszertani és Szabványügyi Bizottság munkájának keretében készült online fogalomtár jelenleg kb. 140 kiemelten fontosnak ítélt fogalom definíciójára terjed ki, amelyet folyamatosan fejleszteni szeretnénk. A levéltári munka fogalomrendszerének átfogó összeállítására legutóbb Ember Győző: Levéltári terminológiai lexikon című, 1982-ben megjelent munkájában került sor, így a szakma általában ma is ehhez igazodik. Az iratkezelés és a […]

Városok és kiváltságolt települések a középkori Magyarországon

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Városi Levéltár és Kutatóintézet, valamint a BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport tisztelettel meghívja Önt a 2020. október 8-án (csütörtökön) 9.30-kor kezdődő Városok és kiváltságolt települések a középkori Magyarországon című konferenciára. A konferencia helyszíne:Városi Levéltár és Kutatóintézet, Szekfű Gyula teremSzékesfehérvár, Zichy liget 10.

Felhívás a PTE Egyetemi Levéltár XVII. levéltári napi konferenciájához

Október 10-ig várják a felsőoktatási intézmények 19-20. századi külkapcsolataival összefüggő előadási témákat novemberi online konferenciájukra. A pécsi egyetemi levéltár idei levéltári napját a járványhelyzetre tekintettel online, Microsoft Teams alkalmazásban rendezi meg november 12-én, előreláthatólag 9-12 óra között. A következő témakörökben várják (a jelentkezés függvényében) 15–20 perces előadásokat: külföldi tanulmányutak, szakmai kapcsolatok egy egyéni életpályán keresztül […]

Dóka Klára-díjak ünnepélyes átadása

A 2020. évi Dóka Klára-díjak ünnepélyes átadására szeptember 28-án Budapest Főváros Levéltárában került sor. A díjátadó helyszíne hagyományosan az MLE éves vándorgyűlése, ez azonban idén a COVID-19 vírus miatti rendkívüli helyzetben elmaradt. Az Egyesület Választmányának döntése értelmében a díjak ezévben is kiadásra kerültek, de külön rendezvény keretében. A díjátadó nyilvános volt, de a vírushelyzet miatt […]