Felhívás a 2022. évi Dóka Klára-díj ajánlására

Tisztelt Kollégák! A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2013-ban új kitüntetési rendszert hozott létre, amely magába foglalja az addigi Levéltárért díjat, illetőleg annak funkcióját is. Ezzel olyan szakmai díjat alapított, amely egy elismert, nagy tekintélyű levéltárosról kapja a nevét, és három fokozattal rendelkezik. 2018-tól a III. fokozatban lehetőség nyílt az addigi 1 helyett 2 díj kiosztására. 2022-ben […]

Év Levéltára díj 2021 átadása

A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2021-ben az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának ítélte az Év Levéltára díjat.  Az ünnepélyes díjátadó ünnepségre a díjazott levéltár dísztermében kerül sor 2022. április 29-én, 10 órai kezdettel. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak! Részvételi szándékát kérjük jelezze 2022. április 25-ig a titkarsag@abtl.hu címen!

Dr. Takács Edit nyerte az Osváth Lajos-díjat

Az Osváth Lajosról, az első magyarországi országos levéltáros szakmai egyesület alapítójáról elnevezett díjat Dr. Takács Edit, az Egyesület korábbi titkára kapta meg. A díjat a 2021-es évben ítélték oda, átadására a járványhelyzetre való tekintettel csak 2022 áprilisában került sor. Osváth Lajos (1866, Esztár – 1931, Tápióbicske), aki 1891. október 1-től Bihar vármegyénél számvevőként dolgozott, 1901. március 1-től 1923 […]

Átadásra kerültek az Év Levéltári Kiadványa és Kiállítása (2021) díjak

Ünnepélyes keretek között, 2022. április 6-án kerültek átadásra a Év Levéltári Kiadványa és Kiállítása díjak Budapest főváros levéltárában.  Online publikációk: adatbázisok, online kiállítások kategória díjazottjait Dr. Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára főigazgatója méltatta. A díjazottak:  Szovjet táborok magyar foglyai (Magyar Nemzeti Levéltár) A Főfotó-gyűjtemény (Budapest Főváros Levéltára)  A hagyományos módon megjelentetett, díjazott […]

A magyar levéltári egyesületek közös nyilatkozata az ukrajnai háború kapcsán

A Magyar Levéltárosok Egyesülete, a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa, a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség és a Fiatal Levéltárosok Egyesülete közös nyilatkozatot adott ki az ukrajnai háború kapcsán. A nyilatkozat szövege itt olvasható magyar és ukrán nyelven.

Meghívó – Év Levéltári Kiadványa (2021) díjak ünnepélyes átadása

A Magyar Levéltárosok Egyesülete tisztelettel meghívja Önt az Egyesület által alapított AZ ÉV LEVÉLTÁRI KIADVÁNYA 2021 díjak ünnepélyes átadó rendezvényére. Időpont: 2022. április 6. 10.00 óra Helyszín: Budapest Főváros Levéltára 1139 Budapest, Teve utca 3–5. PROGRAM  Osváth Lajos-díj átadása Év Levéltári Kiadványa 2021 díjak             Dr. Kenyeres István elnök (Magyar Levéltárosok Egyesülete) köszöntője             Dr. Csorba László egyetemi […]

Pályázati felhívás a Magyar Levéltárosok Egyesülete titkári feladatainak betöltésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Magyar Levéltárosok Egyesülete titkári feladatainak betöltésére A pozíció betöltésének időpontja: 2022. május 1-jétől (megegyezés alapján ettől eltérő időpont is lehetséges) próbaidőben, ebben az időszakban a jelenlegi titkár munkáját segíti. A teljes feladatkör ellátása szeptember 1-jétől. Munkavégzés helye: Budapest, illetve esetenként az egyesület működésével, tevékenységével kapcsolatos helyszínek Munkáltatói jogok gyakorlója: az Egyesület elnöke […]

Átadták az Év Kutatóhelye Díjakat

2022. március 29-én, kedden 15 órai kezdettel került sor az Év Kutatóhelye Díj ünnepélyes átadására a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACsE) szervezésében. Az eseményt a házigazda szerepében Dr. Kenyeres István, a BFL főigazgatója, Dr. Bor Judit, a Főpolgármesteri Hivatal Kultúrális Főosztályának osztályvezetője és Ari Ilona, a MACsE elnöke nyitotta meg. Németh József, az Év Kutatóhelye Díj alapítója ismertette […]

Az Európai Levéltári Portál megújult honlapjának online bemutatója

Az Európai Levéltári Portál (Archives Portal Europe) weboldala megújul. A portál új funkciókat fog tartalmazni (crowdsourcing, kutatási eszközök), amelyekkel a világ minden tájáról érkező kutatók és levéltárosok kapcsolatba léphetnek egymással és az Archives Portal Europe-on összegyűjtött örökséggel. A honlap új funkcióinak bemutatójára 2022. május 20-án 15 órakor kerül sor, élőben a párizsi Archives Nationales-ból. Az […]

Elpusztult a Csernyihivi Állambiztonsági Levéltárban őrzött iratanyag

Igor Kulik, az Ukrajnai Nemzeti Emlékezet Bizottsága igazgatója osztotta meg a hírt Facebook oldalán a Csernyihivi Állambiztonsági Levéltárban őrzött iratanyag pusztulásáról. A hírt Ukrajna  Ljudmilla Deniszova, Legfelsőbb Tanácsa emberjogi képviselője jelentette be. Közel 13 ezer ügyirat és az állambiztonsági szolgálat egyéb dokumentumai, különböző parancsok, levelezés, ügynöki jelentések váltak a tűz martalékává. A szovjethatalom részéről elkövetett […]