Mély megrendüléssel adjuk hírül, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után, 74. életévében elhunyt Dr. Böőr László, a Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Fióklevéltárának volt vezetője, Széchényi Ferenc-díjas levéltáros.
Á. Varga László megemlékezése
Ismét kevesebb lett a szakma. Tegnapelőtt (2017. szeptember 11-én este 18 órakor, életének 74. évében) itt hagyott minket egy, a magyar levéltárügyet évtizedekig minden helyzetben nagyon intelligensen, konszenzust keresően képviselő (befolyásoló) szakember.
Nem volt megyei főnök, csak egy fióklevéltárat vezetett, a nagykőrösit. Mégis, ha a Lakatos Ernő hosszú és eredményes regnálása utáni korszakot követően a Pest Megyei Levéltárat említették, azt sokan szinte kizárólag barátunkkal, Böőr Lacival azonosították.
1973-tól vezette az akkor megszervezett Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Osztályát. (Ebben az időszakban a levéltárügy 1968 utáni decentralizálását követően – összefüggésben a meginduló iratátvételekkel – némely megyei levéltár ún. fióklevéltárakat, vagy részlegeket, esetleg osztályokat hozott létre a megye egy-egy városában.)
Mielőtt Böőr Laci fióklevéltár-vezető lett, az 1968-as diplomaszerzést követően egy évet a békéscsabai múzeumban dolgozott, majd Szegeden, a Csongrád Megyei Levéltárban lett segédlevéltáros. Négy évnyi levéltári gyakorlattal a háta mögött vette át az új, nagykőrösi „fiók” vezetését.
Laci szakmai rátermettségét, felkészültségét, a levéltárügy iránti alázatát a szakma akkori vezetése felismerte, értékelte. Persze ehhez kellett az akkori Pest Megyei Levéltár vezetőjének, Lakatos Ernőnek a támogatása is. (Csak úgy mellékesen jegyzem meg: minden tehetség pályára állításához szükségeltetnek jó „menedzserek” is.)
Jómagam valamikor a ’70-es évek második felében a Heves Megyei Levéltárban ismerkedtem meg Lacival, amikor nem véletlenül, csak a nagykőrösiek voltak jelen a Pest megyeiek közül egy szakmai látogatáson. Kovács Béla levéltárigazgató helyett nekem adatott meg, hogy a perem- és a fényjukkártya adta lehetőségeket ismertessem a nagykőrösi delegációval. Ez egy új típusú, a levéltári anyag nyilvántartását, kutathatóságát segítő technika volt.
Az ismertetésemet követőn (lehet, hogy bennem volt a hiba) Laci nem igen mutatott valami elementáris érdeklődést az új levéltári nyilvántartási technika iránt. Ezt követően is csak a hagyományos levéltári nyilvántartások érdekelték.
Ennek ellenére a szakmai fórumokon tartottuk a kapcsolatot, majd amikor 1997-ben, az újra induló levéltári szakfelügyeletet megelőző bejáráson Laci „világította át a Nógrád Megyei Levéltárat”, ismét elmélyültünk a levéltári alapfogalmak értelmezésében.
Ez a kb. 12 órás „szakmai csata” Lacit eléggé kimerítette. Ezt követően javasoltam, hogy a szomszédos Szlovákiában van egy étterem, ahol jellegzetes szlovák ételekkel frissíthetjük fel magunkat. Laciban egyből felvillant a génjeibe kódolt gasztronómiai érdeklődés, így hát átmentünk Szlovákiába, ahol pörköltet ettünk tócsnival. Barátságunk ekkortájt mélyült el igazán.
Csak néhány olyan szakmai szerepvállalás, amelyet Laci teljes beleéléssel látott el: 1986 és 1996 között levéltári szakfelügyelő volt, 1998 és 2001 között a Levéltári Szakmai Kollégium tagja, 1993-1999 között a Levéltári Szemle szerkesztője, majd 2000-től 2005-ig a Szemle főszerkesztője volt. Ezen túl szinte alig volt olyan szakmai bizottság, amelynek munkájából ne vette volna ki részét. (Mindezek mellett elvégezte az ELTE levéltári kiegészítő szakát, s nem mellesleg 1979-ben doktori fokozatot is szerzett anyaegyetemén, Szegeden.)
A levéltári szakmai munkán túl sikerrel művelte a levéltártörténetet, a politikatörténetet is. Szívügyének tekintette ’56 történetének kutatását. Így például feltárta Pest megye szinte minden lényeges forrását, amely a forradalommal, illetve a megtorlással volt kapcsolatos.
Ott bábáskodott a Magyar Levéltáros Egyesület megszületésénél, s annak működésében, működtetésében élete végéig aktívan kivette részét.
Kimagasló szakmai munkáját 1994-ben Pauler Gyula díjjal, 2006-ban Széchenyi Ferenc díjjal ismerte el a szakmát felügyelő kulturális tárca.
Nagyon szerette az életet. Amikor Katona Csabával szeptember 6-án meglátogattuk, nagyon reménykedett gyógyulásában. Komolyan tervezte, és remélte is, hogy szeptember 23-án már részt vehet Szegeden az Aranydiplomája átvételén.
Sajnos a gyilkos kór erősebbnek bizonyult.
Kedves Barátom: bízom benne, hogy önző korunkban leszünk egy páran, akik fogjuk tudni, hogy mit adtál ennek a gyorsan erodálódó szakmának.
Nyugodj békében Barátom.
2017. szeptember 13.
Á. Varga László
