Elhunyt Gerő András történész

70 éves korában elhunyt Gerő András történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének professor emeritusa volt.

1993 és 2010 között főszerkesztője volt a Budapest Főváros Levéltára kiadásában megjelent Budapesti Negyed című, negyedévenként megjelenő, Budapest történetével foglalkozó folyóiratnak. Gerő András a következőképpen nyilatkozott saját honlapján a periodikáról: Büszke vagyok arra, hogy sikerült egy ilyen lapot létrehozni és tizennyolc éven át működtetni.”

A Budapesti Negyed számai hozzáférhetők a Hungaricana közgyűjteményi portálon.