Idén hatodik alkalommal rendezzük meg a Levéltári Pikniket Budapest Főváros Levéltárában, néhány lépésre a Göncz Árpád Városközpont metrómegállótól! A Pikniken ezúttal is zenés programokkal, állatsimogatóval, arcfestéssel, pecsétöntéssel és noteszkészítéssel, valamint Vitéz László bábelőadással várjuk a legkisebbeket.
A nagyobbak betekintést nyerhetnek levéltárunk kulisszái mögé, részt vehetnek raktári sétákon, megismerkedhetnek a családfakutatás rejtelmeivel, beszállhatnak a Budapest Időgépbe, valamint beleshetnek egy kora újkori katonai táborba, ahol fegyverbemutatót is láthatnak. Idén a Pikniken több, mint 20 levéltár képviselteti magát, közülük hét külföldről érkezik.
A Nemzetközi Levéltári Könyvbörzén – ami a Budapest Könyvfőváros programsorozat keretében valósul meg – bemutatásra kerülnek a résztvevő levéltárak kiadványai.
Aulánkban megtekinthetik a budapesti hidakat bemutató kiállításunkat.
Délután négy órától a színpadot átveszik a könnyűzene jeles képviselői: a Ripoff Raskolnikov & Nagy Szabolcs duó, az Ulbert Underground és Pákai Petra, majd a Lead Zeppelin várják koncertekkel a Nagyérdeműt.
Az esemény beharangozó videója itt látható, a Facebook-esemény pedig itt követhető.
Program
10.00–18.00 Levéltári kavalkád – a részt vevő levéltárak munkájának és kiadványainak bemutatása az udvaron felállított sátrakban
10.00–18.00 Falkonetta kompánia – 17. századi katonai tábor
10.00–11.00 Csetverikov Iván zenés gyermekműsora (BFL udvar, színpad)
10.00–12.00 Az UtaZoo MiniZoo kisállatbemutatója (BFL udvar)
10.00–15.00 Arcfestés (BFL udvar)
10.00–11.00, és 13.30–15.00 „Gyere, szállj be az Időgépbe!” (Budapest Időgép interaktív foglalkozás) (Gárdonyi-terem)
11.00–11.30 VI. Levéltári Piknik és Nemzetközi Könyvbörze nyitó ünnepsége (BFL udvar, színpad)
11.30–13.00 Családfa az időgépben – Utazás a múltba a Mézga családdal (Gárdonyi-terem)
11.30–12.30 Barna Zsombor bábművész előadása (BFL udvar, színpad)
12.00–18.00 Noteszkészítés, pecsétkészítés, oklevélírás (BFL udvar)
12.00–13.30, 13.00–14.30 és 16.30–18.00 Backstage (Levéltári séta): a BFL épületének és munkájának bemutatása
12.30 és 15.30 Falkonetta kompánia fegyverbemutatója
12.30–13.30 és 15.30–16.30 Tárlatvezetés a Budapest – a város és hídjai című kiállításban
13.00-14.00 Búgócsiga Zenede gyerekkoncert (BFL udvar, színpad)
14.00–15.30. Nemzetközi Könyvbörze, moderál: Katona Csaba (BFL udvar, színpad)
15.00–16.30 Családfa-kutatási gyorstalpaló (Gárdonyi-terem)
16.00–17.00 Ripoff Raskolnikov & Nagy Szabolcs duó koncertje
17.30–18.45 Ulbert Underground feat. Pákai Petra koncertje
19.30–21.00 Lead Zeppelin koncertje