„Kutatási korlátozások a levéltárban” – elkészült az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára új oktatóvideója.

Szabóné Maslowski Madlen levéltáros és Mucsi László levéltáros majd egy éve kezdett projektjének újabb eredménye látott napvilágot. A szolgáltató levéltár egyik célja, hogy becsalogassa a nagyközönséget a levéltárba, akár kutatóként is, ugyanakkor ezt megnehezíti, hogy a levéltár egy speciális világ, melyben a kezdő kutatónak nehéz eligazodnia. S bár az online térben történő ügyintézés meggyorsítja a kutatást, a regisztráció és a levéltári kérések online leadásakor a személyes kapcsolat hiánya a kutatás megkezdésénél sokak részére nem könnyíti meg a kezdeteket. Ha kutatásra buzdítjuk az embereket, segítenünk kell abban is, hogy a kutatás sikeres legyen. Ennek elősegítése érdekében a következő célokat fogalmazták meg: a kutatónak legyen annyi ismerete a levéltárról, hogy az érintett levéltárba iratkozzon be, ha ez  megtörtént, akkor értelmezhető, releváns kutatási témát és évkört adjon meg, az elektronikus kikérés bevezetésekor legyen megfelelő ismerete, hogy ki tudja választani azokat a tételeket, melyekre ténylegesen szüksége lesz és ha ellátogat a levéltárba, hatékonyan tudja használni a levéltári anyagot.

A levéltár munkatársai az ehhez szükséges segédanyagokat videós formátumban képzelték el megvalósítani, mivel a levéltári munka egyre több aspektusa tolódik az online térbe, így a segítségnyújtás is. Tudomásul kell venni, hogy az emberek olvasási hajlandósága egyre kisebb, a videós formátum a leírt szövegnél hatékonyabb, mert audiovizuális és bármikor visszanézhető. A projektnek előzményei is voltak a 2020 decemberétől készült „(Köz)történetek” című videó sorozat.[1] A projekt során választ kerestek arra, miért sikertelen a kutató, melyek a levéltári kutatás buktatói? Néhány példa erre: ha témája szempontjából rossz levéltárban van, el kell neki magyarázni, mely levéltárnak mi az illetékessége, gyűjtőköre. Ha háttérismeretek hiányában rosszul választ témát, fel kell hívni a figyelmét, hogy a kutatás megkezdése előtt érdemes tájékozódni a téma szakirodalmáról, az elérhető forrásokról.  Egyeseket a „kutatóbarát levéltár” szlogen félrevezet, azt hiszik, pár órán belül a levéltáros által kidolgozott témával fognak távozni a levéltárból. Tudatosítani kell bennük, hogy a kutatás időigényes, elmélyült tevékenység, ám kitartó munkával szép eredmények érhetők el. És még sok más hasonló kérdés-felelet vethető fel. A sorozat tematikájának és az epizódok szövegének összeállításakor kidolgozott alapelvek esetében az arany középútra törekedtek: bőséges információ, de közérthetően, hogy teljesen laikus számára is befogadható legyen. A szöveget úgy kellett megírni, hogy felolvasva is érdekes, stílusos maradjon.  A video felvételkészítés munkafolyamát előre megtervezték: jegyzetek készítése a szöveghez, a szöveg megírása, szakmai egyeztetés a munkatársakkal, a stilisztikai hibák kiküszöbölése, narráció rögzítése, az elkészült hanganyag megvágása (időkorlát betartásával). Az elkészült hanganyaghoz készül el a „forgatókönyv”, majd elkészítik a felvételeket, a szükséges fotókat, szkenneléseket és mindezek urán kerül sor a film összeállítására, majd végső ellenőrzés után a nagyközönséghez az interneten történő közzétételre.

Az elkészült kisfilmek költségvetése igen alacsony volt, a ráfordított munkaidőt nem számítva gyakorlatilag 0 Ft-ból készültek el! A készítők a levéltár meglévő – kissé már elavult – műszaki eszközeivel és saját telefonnal, fülhallgatóval dolgoztak-dolgoznak, ingyenes szerkesztő szoftverrel. A videókészítés nem a kizárólagos tevékenységük, mindenkinek megvan a maga munkaköri teendője, így munkaköri teendőjük mellett készítették el a videoanyagokat. Az előre elkészített narrációs szöveget szintén a levéltár munkatársa, Kun Bernadett hangján ismerhetjük meg.

Az oktatóvideók a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár YouTube oldalán tekinthetőek meg.

Forrás: MNL JNSZML


[1] https://mnl.gov.hu/mnl/jnszml/hirek/koztortenetek  utolsó letöltés ideje: 2022. 08. 31.