HU | EN | DE

Eszik Veronika: A magyar-horvát tengermellék mint nemzetiesített táj. Adalék az intézményesülő földrajztudomány és a nemzetépítés kapcsolatához

Megjelent: Korall (16. évf.) 2015. 62. szám, 75–96. p.

Jelen tanulmányban arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen szerepet töltött be a kollektív nemzeti imaginációban a magyar–horvát tengermellék mint konstruált táj, vagyis olyan tájelem, amelynek imázsát társadalmi, politikai és kulturális konstrukciós folyamatok hozták létre, illetve hogy e kép megteremtésében milyen szerepet játszott az intézményesülő földrajztudomány. A nemzeti szempontok alapján (újra)alkotott táj nemzetközi szakirodalma rendkívül gazdag, a magyar nemzetállam területi reprezentációi kapcsán leginkább Albert Réka és T. Szabó Levente munkáiból indultam ki, akik az Alföld illetve Erdély kapcsán értekeztek arról a szimbolikus szerepről, amelyet egy táj a nemzeti önreprezentációban betölteni képes. Mint Keményfi Róbert rámutat, a honi földrajz egyfajta centrifugális térszemléletet alakított ki, vagyis az állami teret a Kárpát-medencével azonosította, a központi államalkotó nemzet szállásterülete szemszögéből alkotta meg. Ennek a nyilvánvaló politikai okok mellett az a tudománytörténeti tény áll a hátterében, hogy hiányoztak a nemzetiségi perifériákat érintő geográfiai alapkutatások. Ez a megállapítás nem igaz azonban a báni Horvátországra vonatkoztatva, sőt, a magyar imperialisztikus hatalmi törekvések kapcsán a hivatalos Balkán-kutatások is korszakunkban kezdődtek meg, részben éppen Fiuméból kiindulva. Ennek az erőfeszítésnek az eredményeképpen a ma forrásként használható földrajztudományi termés igen gazdag. Elemzésemben alapvetően két forrástípusra támaszkodom, korabeli sajtószövegekre, elsősorban a Fiumében megjelentetett Magyar Tengerpart című hetilap cikkeire, és az 1872-ban alapított Magyar Földrajzi Társaság népszerűsítő kiadványaira, illetve a Társaság lapjában, a Földrajzi Közleményekben megjelenő cikkekre. Edward W. Said programadó munkája óta szinte közhelynek számít, hogy a tér tudományos kutatása és megismerése az adott területen gyakorolt hatalom egyik alapvető eszköze, egyfajta „földrajzi erőszaktétel”, amely egyszerre látja el hasznos praktikus információkkal a hatalom gyakorlóit, és vesz részt a hatalomgyakorlás ideológiai igazolásában. Noha Said megállapítása elsősorban a gyarmati hatalom által kijelölt, elnevezett, és e gesztusokon keresztül uralt térre vonatkozik, munkáját, és néhány más, a (post)colonial studies körébe tartozó térelemzés módszertanát fel kívánom használni a hatalom helyeinek kialakításáról szólva. A politikai gyakorlatot és a nemzeti imaginációt egyaránt formáló földrajzi tudás Magyarország esetében is a nacionalizált tér megteremtésének egyik legfontosabb eszköze volt – ennek bemutatására az adriai térség bonyolult térszerkezeti, közjogi és etnikai adottságainál fogva igen alkalmas.